Elment. Mármint, nem kelt életre, mint Örkény egypercese szerint a telefonfülke, de funkcionálisan véve távozott közölünk. Most ott áll az utóda mellett, kikapcsolva, porosan és kopottan, a másik meg mintha kérkedne a képességévél, miszerint ő már sípolni is tud, és még pofátlanul drágán is kéri a sokkal rosszabb minőségű löttyöket.
A kávéautomatáról beszélek, természetesen.
Pedig semmi baja sem volt! Rendben, naponta négyszer-ötször beakadt, és akkor órákig nem lehetett használni, de könyörgöm, csak 80 forint volt a kávé! És még saját poharat is lehetett vinni!
Az új meg még annyira szar is, hogy csak az aljába rak cukrot, ami leülepszik, ergo a kávé teteje rohadt keserű, az alja meg az szinte odaragad.
Annyi jelentéktelen faszságról tudok itt fecsegni, borzalmas, borzalmas. Mentségemre legyen mondva, hogy rohadt sok órám miatt az összes agysejtemet elpazarlom a tanulásra, így mire ideérek, már egy komoly gondolatom sincs, csak azt a búvalbaszott automatát tudom sajnáltatni. Olyan gáz vagyok.
Engesztelésül itt van Robert Mapplethorpe, ahogy épp kilyukasztják a mellbimbóját. Akinek meg az ölében fekszik, a fiúja. Gute Nacht.