Olvastam egy teóriát, miszerint az ember minden életében gyűjti a karmáját - ha jól tette a dolgait, és sok volt belőle halálakor a következő élete szerencsés lesz, ha meg keveset, értelemszerűen rosszul fog alakulni a sora, és így tovább, tovább.
Eszerint a logika szerint nekem előző életemben kibaszott sokat sikerült összegyűjtenem. De komolyan, kezdenek jól alakulni a dolgaim. Egész nap síkideg voltam, zaklattam a környezetem, müvtöri dogában vagy ötször el kellett olvasnom a kérdést, mire felfogtam, barátnőmet cseszegettem, hogy készítsen már fel a legrosszabb opcióra is, szóval ja, pánikoltam rendesen. Nyolcadik óra után elindultunk, bevártam a csávót, a többiek lemaradtak, de mi jófej emberek lévén a placc előtt bevártuk őket (meg az úrfi még nem szívta el a dohányát). Megdobott egy hógolyóval, visszadobtam, hülyültünk, aztán magához húzott, és odasúgta nekem, hogy fogalma sincs, mi legyen. Nekem persze volt.
Bent a többiektől távolabb ültünk, és felkészítettem magam egy nagy lelkizésre, amiben aztán hú de jól átrágjuk magunkat mindenen. Ebből ez lett;
- Na?
- Nem tudom, jó ötlet lenne-e belevágni.
(szünet)
- Szerinted?
- Szentem próbáljuk meg.
(egy percig csak mered előre a semmibe, előttem meg lepereg az életem)
- Jó, próbáljuk.
Utána elment cépét csórni, hogy tudjon cigit tekerni. Jól van, a hivatalos verzió az, hogy megbeszéltük, adunk magunknak egy hetet, kipróbáljuk oszt ha működik, örülünk, ha nem, visszatérünk az eredeti rendbe. Ennek, mondjuk szerintem nem sok értelme van, de hát nem is merem még kimondani, hogy együtt vagyunk. Csak ismerkedünk. Azt hiszem, ez a legjobb szó rá. Basszameg, még most is remegek.