Lehet látni, hogy meghalt itt az élet. Gondolkoztam, és belevágtam, amibe már régóta akartam; átcuccoltam blogspotra. Kipróbálom azt, hátha jobban bejön. Cseréknek szóltam, leglaább észrevettem, hogy volt, aki szólás nélkül levett, annak puszi a hasára. Naszóval:
szoszerintszonelkul
Csók a családnak.

Azt hiszem, még nem szereztem annyi tapasztalatot és bölcsességet, hogy a hétvégémet, meg úgy az egész heti hangulatvilágomat szavakban ki tudjam fejteni, szóval ezt inkább demonstrálja Homer Simpson.

Rohadtul nem csináltam semmi egész hétvégén. Takarítanom kellett volna, amit most, két óra alatt basztam össze, a rajzházim sehol, azt is jelen pillanatban szándékoztam elkezdeni. A tényálláshoz mondjuk hozzátartozik, hogy szombaton reggel nyolc fele értem haza, egy kis, matracnak nem nevezhető, félszemélyes kis rongydarabkán aludtam barátnőmmel közösen, meg is fagytam, levegőt se kaptam, mert megfáztam, szóval tökéletesen hoztam a formám. Az estére meg azt hiszem jobb is, ha nem emlékszem.
Hogy a halál véreres faszába lehet álmos, ha aludtam rendesen nyolc órát? Velem van a baj biztosan, áhj.
A Tatu meg még mindig istentelenül jó.

Gellért-hegy, cigi, vodka, Hiperkarma, csúszda, rajz, koponya, csalódás, röhögés, miegymás.
Elolvastam ezt, meg a Kosztolányi válogatást is majdnem végig, és olyan hatást tett rám hogy hujujujj, a radiátornak dőlve vegetáltam végig az egész szombatomat, jó volt nagyon. Ennek a kettőnek a hatására - így kombóban -  viszont végleg rá kellett jönnöm, hogy muszáj megemberelnem magam. Tény, hogy még mindig rohadt szarul esnek dolgok, hogy még mindig nem tettem túl magam azonafasszopónakitmegismertemár, ami azért teljesen inkorrekt, mert tudom, hogy az érzéseim abszolút egyoldalúak, amibe azért roppant szomorú belegondolni. Napközben teljesen jól elvagyok, boldogság meg csillámpónik mindenhol, de amikor egyedül maradok, istenem, két perc alatt halálra kaszabolnak a gondolataim. Nem jó ez így.
Viszont legalább az egoncentrikusságom segít kirángatni az önsajnálatból meg a melankóniából, mert hát azzal tényleg nem érek el semmit. És most már industrialom is van, szerelmes vagyok magamba. Vagyis csak a fülembe.

Pár hete meg voltunk szobrász műteremben, kaptunk teát és sütit is. Abban a nadrágba (vagy leggins, miazanyámkínja már) meg szintúgy bele vagyok habarodva, de teljesen. Kinek kellenek itt fiúk, gyerekek.

Ruhája nincs, de azért az orbitális oroszlán sapek meg a bakancs befigyel. Annyiraaaa tipikus.

Tíz napja voltam itt utoljára kereken, és sajnálom, hogy meghalt itt az élet, komolyan, igyekszem ám aktívan részt venni a virtuális világban, csakhogy, ahogy ez látszik is, nagyon nem sikerül. De én próbálkozom, komolyan! Majdcsak fejlődök valamikor.
Azzal a sráccal végül nem jöttek össze a dolgok. A poén, hogy miatta sokkal rosszabbul éreztem magam, jobban is sírtam, mint az előző hét hónapos kapcsolatom alatt bármikor. Ott mondjuk lazán összejöttek a dolgok, ő tepert értem, kis virágomnak meg hercegkisasszonyomnak szólított (amit rühelltem), de azért a maga módján aranyos volt, viszont azt így, nagyobb távlatból nézve be kell látnom, hogy nem volt úgy igazán szerelmes belé. Amikor meg tényleg megtetszik valaki, beszopom. Pech. A sors iróniája, hogy pont február tizennegyedikén zártam le ezt az egész kis szart, ami köztünk volt, szóval csodálatos Valentin nap volt, a méltóságomat legalább meg tudtam őrizni. Ezután, másnap délután még összekerültünk egy kínaizás erejéig, kettesben, amikor viszont szólt egy olyat, hogy "ha már ilyen intim viszonyba kerültünk, megmondanád, hogy smárolok?".
Csiripcsirip.
Én is tudok ám választani, gyerekek.
Azóta néha váltunk egy-két szót, de láthatóan kerül, pedig megbeszéltükámhogyrendbenvagyunk, de mindegy is, pár hét (hónap?) múlva minden rendeződik úgyis magától, nem nagy tragédia.
Ha már ilyen vidám témák, a hétvégém borzalmas volt. Találkoztam a címbéli legjobb barátnőmmel. Gondoltam, teljesen jól elleszünk kettesben, dumálgatunk, mint a régi szép időkben, csak barbiek nélkül, szóval olyan kellemes csajos délutánra készültem. Ennek a vége az lett, hogy vele és pár barátnőjével ültem egy kocsmában, hiszen én olyan kurvára jól ismerem azokat a csajokat, van velük témám is, perszehogy, hát annyi közöm van hozzájuk, agyam eldobom, szörnyen rossz volt, le is léptem hamar. Mentem volna afterra is, de aztán mégsem, mert olyan szinten kellett volna kamuznom a szüleimnek, amit nem bírtam elviselni, szóval maradtam szépen a seggemen és megnéztem a Halott Menyasszonyt. Tényleg szaros kis kamasz vagyok még, nem tehetem meg ezt meg velük, mert én képelném fel magam helyettük. Úgyhogy erről ennyit.
Hétfő délután kocsma, kedden hat órám volt csak, mert elmaradt a dupla németem, szóval húztam haza, szerdán is kocsma, csak akkor takarítottunk, mert egy baromarc felsőbb éves szét taggelte a placcot, emiatt az egész sulit kitiltották a helyről - azaz, most már csak azt a srácot, mert kisikáltuk az egészet. nőuralom
Ma pedig, német órán szokásomhoz híven elvegetáltam, firkálgattam, mutogattam a padtárnőmnek a müvtöris rajzaim, beégettem magam a tanárral (egy félreérthetetlen pozícióban álló párocskás rajzomat ő is sikeresen szemrevételezte, be is szólt valamit, ő is röhögött, én is, padtárnőm is úgy, hogy vörös volt a feje, idilli volt). Laza kilenc óra után még barátnőmmel sétálgattunk, utána jöttem is haza. Rajzolnom is kell szakra, ötöst akarok. Hétfőn elkezdtem egy hagymát mintázni, ami kurva jó, mert végre elkezdtünk valamit csinálni, ami térben van, és élvezem is nagyon, szóval alig várom már a holnapi órát.
Előző hét csütörtökön meg megnéztük délután, töritanárral a Nagy Sándoros filmet. Nos, akkor nem voltam túlságosan beszámítható állapotban, de itthon újranéztem, és aztakurva, szerelmes vagyok. Alexandrosz és Hephaestion olyan szép dolgokat mondanak benne egymásnak, hogy helyben elfolyok, szóval egy hete azon élek. Komolyan csak ez tart életben. Meg felfedeztük, hogy a tescóban eszméletlen finom bagettes, rántotthusis szendvicset lehet kapni, potom 340 forintért, amiért tényleg megéri élni.
Meg be akarom fejezni az Esti Kornélt.
Az első kettő müvtörin készült firka, csak, hogy látszódjon, rajzolok még. A másodikon a becses csülkeim, amin az a pláne, hogy még azon a jó 1,5 héttel ezelőtti bulin barátnőm megharapott, de olyan durván, hogy még azon a helyen most is kék-zöld a lábam. A többi meg csak szimpla életkép. Látjátok, tényleg igyekszem ám, hogy színesebb legyen az oldal, még a lábamról is rakok képet! Külön kérésre, ha valaki nagyon kanos, lejjebb tolom majd a zoknit egy centivel és arról is rakok képet, lehet majd rá élvezkedni. Csak vicceltem. Mert én ilyen humors vagyok.
Jó lenne már egy pszichológus.