Röviden és tömören, hogy ne raboljuk egymás idejét, olyan gyorsan rohan a világ; ez egy blog, lány vagyok, van egy hat milis fültágítóm és egy harmadik személyiségem. Lakótelepi lány vagyok, harminc percnyire békávéval a fővárostól, gyalog még nem próbáltam. Szobrásznak tanulok, rajzsuliba járok, talán az ország leghirhedtebbébe, csupa különc, elvont művészlélekkel vagyok napi nyolc-tíz órában összezárva, szóval a legcsekélyebb esélye is ki lett iktatva, hogy valaha is normális leszek. Szoktamám olvasni is, Hiperkarmát és Metallicát hallgatni, enni és inni mikormit. Van családom hálistennek, barátaim, haverjaim, ismerőseim, ellenségeim, utálóim is biztos, mint mindenkinek, és sehogyse tudok cigit tekerni. Mondjuk nem is akarok.
"- Vissza akarok menni - mondja Daniel halkan, nagy nehezen.
- Hová? - kérdem bizonytalanul.
Hosszan hallgat, ami valahogy teljesen kiakaszt, aztán felhajtja az italát, megigazítja a napszemüvegét, ami még mindig rajta van, és azt mondja: - Nem tudom. Csak vissza."
És most egy perc néma csenddel adjunk hálát az égnek, hogy négy nap szabadnappal ajándékozott meg minket vala, amit, a mostani torokfájós, hörgős állapotomban rögtön rávágom, hogy VÉGIGALSZOM, ami persze nem fog összejönni, mert a végére a fürdéshiánytól olyan mocskos tróger szagom lesz, hogy hányni fogok, vagy végül az ágy, esetleg jóanyám fog kivetni a párnák közül, de hát, álmodozni szabad. Az imának vége, sodorjátok Bibliába a cigiteket, ámen.
Egész héten olyan voltam, mintha valaki tarkónbaszott volna. Az agyam annyira tompa jelen pillanatban is, nem érzékelem rendesen a dolgokat, reggel a torkom még a forró, életmentő koffein után is fájdogált, szóval áú, jelentem, lebetegedtem, kivonulok a csatamezőről, valaki tartsa helyettem a frontot. Az egész szakon érte el a csúcspontját, amikor is a műterem dohos légköre letelepedett az amúgy is kómás fizikai és mentális állapotomra, ergo azt hittem, ott elájulok, stílusosan az agyag felett, mert hát, ki ne szeretné ott lelni halálát? Kac-kac, de már benyomtam szépen, nagylányhoz méltó eleganciával egy Algopyrint, úgy hogy élek. Ennyit az egészségi állapotomról, amíg a skizofrénia első tünetei nem jelennek meg, nyugodtan hajtom fejem párnára.
Ma délután pedig kielégítettem szociális szükségleteimet. Az ünnepség után páran elmentünk az évfolyamból egy közelben lévő kocsmába. Leültünk kintre, társaságunk egyetlen úrfija bement inni hozni, én meg körülnéztem. Mellettünk, jobbra, egy középkorú férfi ült, erősen illuminált állapotban, mellette három üres és egy teli söröskorsó. Biztos szerelmi bánat, a lova elhagyta, az anyja kicsapta otthonról, lapozzunk. Mögöttünk egy fiatalabb fiú, lábát egy széken támasztva, dohányt szívva, regényt olvasva, mellette egyetlen sörösüveg. Az úrfink visszajött.
Miután itt végeztünk, még két hímneművel kiegészülve átvágtattunk egy zöld terepre, ahol voltak padok, ahova le tudtunk ülni. Beszélgettünk, teljesen ártalmatlan témákról, felismerték a John Lennonos pólómat (ennek szerintem alap dolgoknak kéne lennie, de hát, komolyan ritkaságnak számít, ha valaki ismeri Őt), szóval minden fantasztikusan mesébe illő.
Innen hamarosan elszambáztam az Örsre, metróval, ami nálam hatalmas tapssal és virágkoszorúval díjazandó, mivel alapjáraton félek a metrótól, de megoldottam, jippíjá. Barátnőmmel ettünk, beszélgettünk, majd a sötétben, a kolesza előtt csövültünk.
Fél nyolc körül értem haza. És még mindig érzem a cigifüstöt az ujjaimon. Áhj. Nem kellemes. Amúgy, csak, hogy dicsekedjek, nekem lett a legjobb az órai munkám rajzon, ami az egómat fényévekkel növelte. Ez a környezetemre nézve nem kedvező, de én roppant mód örülök neki, úgyhogy áh, élvezem ezt a kis sikerélményt. :D
Végre vége van a hétnek. Péntek van, és bár holnap szombat, cseszhetem, így is kelhetek fel nyolckor. hogyénmitmegnemteszekérte Szóval amint ezt elküldtem, megyek is aludni, hogy reggel viszonylag normálisan nézzek ki.
A hetem fárasztó volt, de őszintén, nem érdekel, eszméletlenül élvezem. Végül is, ki nem szeretne a becsöngetés előtt tíz perccel lekászálódni a lerobbant buszról, majd nézni, ahogy a többi ember marokra megy, hogy egyáltalán felszállhasson a következő járatra? És pont a Keletinél történt ez a csoda, ahol alapból hemzsegnek az emberek, de így, spontán hering partit csaptunk. És mindenki átkozottul élvezte.
Rendben, ez ironikus volt, de tényleg nincs bajom az egésszel. Például ma is elmaradt a kilencedik és a tizedik órám, a két tesi, és helyette teljesen jól elbandázgattunk a suli előtt. Az egyik fiú meg még össze is gyűjtött nekem két sörösüveg kupakot, szóval imába foglalom nevét. És még inni is kaptam :D
Amúgy, mikor lett minden második korombelinek életcélja és egyetlen hobbija a fotózás? Mióta a nagy tömegek által is elérhetőek a profi gépek? Hejj, mennyi meg nem értett művészlélek tobzódik a blogokon...
Te Te vagy az álarcom Te vagy a rejtekem a menedékem
Te Te vagy az állarcom Te vagy az aki szégyenkezhet Csináld Csináld a munkám Csináld a piszkos munkám te bűnbak Tedd Tedd a dolgom Te legyél akit hibáztatnak Gyűlölet Én vagyok a gyűlöleted Én vagyok a gyűlöleted mikor szerelmet akarsz Fizess Fizess árat Fizess az igazságtalanságért Hé Én vagyok az életed Én vagyok az aki odavitt Hé Én vagyok az életed És többé nem érdekel te álmod vagyok te valóság leszel A te szemed vagyok mikor lopnod kell A te fájdalmad vagyok mikor nem érzel Szomorú de igaz Én vagyok az igazság amely hazudik Én vagyok az észszerű alibid Benned vagyok Nyisd ki a szemed Én te vagyok
Elment. Mármint, nem kelt életre, mint Örkény egypercese szerint a telefonfülke, de funkcionálisan véve távozott közölünk. Most ott áll az utóda mellett, kikapcsolva, porosan és kopottan, a másik meg mintha kérkedne a képességévél, miszerint ő már sípolni is tud, és még pofátlanul drágán is kéri a sokkal rosszabb minőségű löttyöket.
A kávéautomatáról beszélek, természetesen.
Pedig semmi baja sem volt! Rendben, naponta négyszer-ötször beakadt, és akkor órákig nem lehetett használni, de könyörgöm, csak 80 forint volt a kávé! És még saját poharat is lehetett vinni!
Az új meg még annyira szar is, hogy csak az aljába rak cukrot, ami leülepszik, ergo a kávé teteje rohadt keserű, az alja meg az szinte odaragad.
Annyi jelentéktelen faszságról tudok itt fecsegni, borzalmas, borzalmas. Mentségemre legyen mondva, hogy rohadt sok órám miatt az összes agysejtemet elpazarlom a tanulásra, így mire ideérek, már egy komoly gondolatom sincs, csak azt a búvalbaszott automatát tudom sajnáltatni. Olyan gáz vagyok.
Engesztelésül itt van Robert Mapplethorpe, ahogy épp kilyukasztják a mellbimbóját. Akinek meg az ölében fekszik, a fiúja. Gute Nacht.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Amúgy, csak, hogy dicsekedjek, nekem lett a legjobb az órai munkám rajzon, ami az egómat fényévekkel növelte. Ez a környezetemre nézve nem kedvező, de én roppant mód örülök neki, úgyhogy áh, élvezem ezt a kis sikerélményt. :D